Tari Jurta Akadémia 2012

Jurta akadémia Taron, kopjafa állítás a honfoglalás kori magyarság katonai segédnépeinek. Íjászverseny. Emlékoszlop állítás a besenyőknek, székelyeknek, jászoknak, kunoknak, palócoknak.


Amit a kopjafákról tudni kell:



A kopjafa formájúra alakított fejfák az ősi temetőkultúrából fennmaradt tárgyi anyagot képezik. Sírjelek Az ember halandóságának hírnökei.(Régen a harcban elesett katona kopjáját- fegyverét- sírhantjára, feje fölé szúrták.) A kultúránkba török hatásra bekerült faragott kopjafákat sokáig tiltotta a kereszténység, éppen ezért főleg református és unitárius temetőkben találjuk a legrégiebbeket, ma már viszont katolikus temetőkben is elterjedtek.
Fejfa legmegfelelőbb nyersanyag a tölgyfa. Régebben kb. egyharmad részét a földbe süllyesztve rögzítették, ma azonban- akárcsak a kapuláb- felvasazva betonalapon áll.
A kopjafa keskeny, négyoldalú, jellegzetesen karcsúsított hasáb, melyen (lentről felfele haladva) három részt különböztetünk meg: a törzs a legterjedelmesebb, erre kerül a felirat a halott nevével, születésének és elhalálozásának évszámával, esetleg egy- a feltámadás reménységében megfogalmazott gondolattal.A törzs felső hányadán megkezdődik a díszítőfaragás; a nyakrész karcsúsított, egész terjedelmében faragott. A fejfák hagyományos díszítőmotívumai mértani idomok (a csillag különféle változatai, András- kereszt, székely kereszt, molnárgomb stb.). A fejdísz az ékítmény befejező motívuma, melynek megválasztásakor nagyon oda kell figyelni a helyi hagyományokra. Háromszéken a férfiaknak koronát, buzogányt vagy sisakot faragnak; idősebb asszonyt konty, fiatalabbat tulipán illet meg. A lándzsavégződés a hősi halál jelképe.

Az utóbbi időben emlékoszlopokat is faragnak a kopjafa mintájára. Egyre gyakrabban látunk nagyon szép kompoziciókat, emlékműveket kopjafákból.








Weblap látogatottság számláló:

Mai: 38
Tegnapi: 38
Heti: 186
Havi: 361
Össz.: 65 488

Látogatottság növelés
Oldal: Kopjafák
Tari Jurta Akadémia 2012 - © 2008 - 2018 - tarijurtaakademia.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »